-Én... én... én nem! - dadogta Naruto lángoló arccal. - Ne nyúlj a cuccaimhoz, idióta!!
    De Sasuke csak a fejét rázta, és arcát még mindig nem hagyta el a kétértelmű mosoly. Tekintetével gyorsan átfutotta a vázlatokat, majd újra a zavart szőkére nézett. - Nem értem, hogy miért kell ezt szégyellned. Naruto?
    A kérdezett nem válaszolt, csak dacosan felhorkantott. Most mit csináljak? Mi a fenét csináljak? - ismételgette magában nehéz szívvel a kérdést. Közben érezte, ahogy testében szívdobbanásról szívdobbanásra nő a feszültség, elindul a lavina, amit tudta, hogy nem tud már megállítani.
    -Én a te helyedben... - kezdte Sasuke flegmán, de a fiú félbeszakította.
    -Sasukeee!! - kiáltotta Naruto ahogy a torkán kifért. Másodpercek leforgása alatt történt minden: Naruto elrúgta magát a földtől, elindult - végül rávetette magát a fiúra, hogy egy nagy puffanással a tisztára söpört padlón kössenek ki. De az Uchiha - ahogy mindenben - a harcban is jobb volt nála; csak néhány pillanatba telt, hogy felülkerekedjen.
    Sasuke egész súlyával a földhöz szögezte a kis narancssárgát, a kezeit pedig satuként szorítva a padlóhoz nyomta. Hiába próbálkozott, Naruto nem tudott szabadulni, így lassan lenyugodni látszott.
    Az osztályteremben újra csend honolt, csak kettejük egymást kiegészítő zihálása hallatszott. A szőke srác méregetően, ellenséges tekintettel állta az Uchiha jéghideg pillantását.
    -Mondd, dobe: akkor ki is van most felül? - kérdezte még mindig levegő után kapkodva a győztes - olyan hangsúllyal, hogy a legyőzött nem tehetett mást, csak gyűlölhette őt ezért. - Bármit is teszel, bárhogy is vergődsz ebben az életnek nevezett posványban, Uzumaki: te engem soha, semmiben nem fogsz legyőzni. Csak egyetlen ember lehet felül, és az én leszek! Akárcsak most, úgy máskor is!
    Naruto dacosan elfordította a tekintetét, és elátkozta a testét azért, mert elárulta őt; amiért ismét pírt varázsolt napbarnított arcára.
    Azonban Sasuke másképp gondolta... Még közelebb húzódott a szőkéhez, még, még, egészen közel; olyan közel, hogy ajkuk összeért. Ekkor mintha megállt volna a pillanat, mintha izgalomtól lüktető, néma, mozdulatlan szoborrá váltak volna mindketten: mintha nem lett volna más abban a döbbent pillanatban, csak az a halvány csók, az a halni készülő, az a véges.
    ...amely el is halt nyomban, ahogy a pillanat a végéhez ért.
    A legyőzött hirtelen új erőre kapott, mintha belülről táplálta volna őt valami hatalmas, valami végtelen - és dühödten lerázta magáról a sápadt fiút.
    Ám az csak megvonta a vállát, mintha mi sem történt volna. - Kvittek vagyunk. - Hangja semleges volt, nem úgy tűnt, mintha komolyan venné, ami történt. Arra az estre utalt, amikor Naruto és közte véletlenül elcsattant az az árva csók, amelyet jobb lett volna örökké elfelejteni.
    A hollófekete hajú fiú kimért mozdulatokkal rendbe szedte magát, majd úgy állt fel, mintha mi sem történt volna. Naruto meg csak támaszkodott a földön tovább: ruhái rendezetlenül, haja éppen mint egy madárijesztő.
    -Megvesztél, Sasuke?! - kiáltotta a kis narancs pipacsvörösen.
    De a kérdezett már az ajtót nyitotta, és csak úgy flegmán, félvállról szólt vissza. - Még látjuk egymást, usuratonkachi.
    Az ajtó pedig becsukódott, ő pedig ott állt, szívében a düh és a döbbenet egyvelegével. Csak akkor jött rá, hogy a fiú elvitte a vázlatait, amikor végre megmozdult, hogy összepakolja a dolgait.