Naruto úgy érezte, mintha egy pillanatra megállt volna a szíve. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de úgy is maradt. Sasuke látszólag igen jól szórakozott rajta. - Esetleg be is csukhatnád a szádat, Usuratonkachi. - szája gonosz kis vigyorba húzódott.     -Mit akarsz tőlem? – mordult rá ellenségesen a kis szőke, miután végre szóhoz jutott. Sasuke minderre csak rosszallóan összevonta a szemöldökét.
    -Udvariatlan, mint mindig. – állapította meg tárgyilagosan.
    Naruto vére egészen felforrósodott erre az újabb, szándékos sértésre. A másodperc törtrésze alatt elrugaszkodott, és teljes súlyával a padlóra döntötte a fiút, aki azonban meg sem próbált védekezni; hagyta, hogy a másik test egészen hozzátapadjon.
    Az ajtó tárva-nyitva állt, a hűs levegő halkan surrant el közöttük – és lenézett rájuk: Naruto lovaglóülésben a fiún, térdeivel satuba szorítva oldalát; s mi több, kezeit lefogva tartja, hogy egyetlen porcikája se mozdulhasson. Amikor már úgy érezte, hogy eléggé uralja a helyzetet, és a másiknak esélye sincs a kitörésre, levegő után kapkodva elvigyorodott.
    A hollófekete hajú sokáig csak nézte őt. – És most mi lesz? – kérdezte végül gúnyosan. – Mondd, meddig mennél el, Usuratonkachi? Meddig mernél elmenni?
    -Meddig? Hogy... m-meddig... – válaszolt fülig pirulva.
    -Gyerünk. Azt hittem, hogy most végre bosszút állsz...?
  Naruto arcán a hajnalpír minden átmenet nélkül bíborba váltott át. – Miért? B-bosszút...? – suttogta megszégyenülten, és hevesen elfordította tekintetét a mindent látó, jéghideg pillantás elől, mely eddig fogvatartotta. – Én...
    -Te?
    -Én... én...
    -Így nem sokra fogunk menni. – állapította meg a fogoly tárgyilagosan, majd egy gyors, de precíz mozdulatsorral fordított a számára igencsak előnytelen helyzeten. Naruto felszisszent fájdalmában, ahogy Sasuke a padlóra döntötte, és szorosan odaszögezte őt a testével.
    -A kis bosszúdnak mára ennyi, Dobe. És azt hiszem, hogy nyugodt szívvel mondhatom, hogy a helyzet rendeződött; mindenki a saját helyén...
    -Mi a fészkes fenét képzelsz te magadról, jó ég! – szisszent fel a szőke – Ó, te jó ég... Hazajövök az éjszaka kellős közepén, és itt találom a saját lakásomban, érted, az én egyetlen kis lakásomban az univerzum legidiótább, legönteltebb, legarrogánsabb, leg...
    Ám már nem tudta befejezni kifakadását. Sasuke lehajtotta hozzá a fejét, hollófekete hajtincsei a kis dobe arcába hulltak; és ajkaival pecsételte le dühös szavainak áradatát.
    -S-s-s-s-sasuke?
   De ő csak ment előre az úton, melyen elindult. Ajkaik ismét egymáshoz értek, és Sasuke kényszerítette a döbbent Narutót, hogy éhes nyelvének utat adjon összepréselt ajkainak feltárásával. A holló nyelve kiéhezetten tapadt hozzá Naruto nyelvéhez; és dolgoztatta, táncoltatta, amíg csak gazdája levegő után kapkodva terült el a zaklatott fiú fel-le mozgó mellkasán.
    Mindketten mohón nyelték a levegőt, csak több, és több kellett – de nem volt elég. Az Uchiha hirtelen ismét támadásba lendült, de végtelen csókja most mintha még inkább kiéhezettebb, és durvább lett volna. Ajkuk egészen felhorzsolódott a súrlódástól, és testük minden porcikája égett a tűztől, melyet a holló indított el... Naruto tudta, nem, érezte jól; vére mind az ágyékába gyűlt, és olyan keménynek érezte magát, mint talán még soha – de érzett még valamit, valami sokkal... meglepőbbet is; Sasuke sem érezte magát másképp...
    A csók véget ért, a fiú kifulladva vetett véget kezei szorításának, és ismét zaklatott testére omlott.
    -Ó, a fenébe... – nyögte Naruto. – A fenébe...