A csengő éles hangja vidáman terjedt szét a hatalmas épület egyik zugától a másikig; örömteli sóhajok hangzottak fel az iskola minden pontján. Végre! -gondolta Naruto hálásan, és felpattant a helyéről; úgy tűnt, mintha újra feltöltődött volna energiával. Uuuutálom a sulit... kivéve amikor vége van egy napnak! Hála, köszönet, istenek! - arcán újra életre kelt a széles, gondtalan mosoly.
-Ne olyan hevesen, Naruto! - kiáltotta Iruka-sensei, még mielőtt a srác kilopakodhatott volna kitóduló osztálytársai között - és ezzel ismét kibújt volna feladata alól, amely nem volt más, mint a takarítás. Hoppá... - húzta össze a szemöldökét savanyúan.
-Nee, Iruka-sensei! Ne legyél már ilyen szigorú... Miért mindig csak én? Csak én, csak én?
Iruka szélesen elvigyorodott. -Kölyök, tudod, hogy a hiszti nem hat meg. Vannak olyan dolgok az életben, amik alól az ember nem bújhat ki. És tudod - itt egy pillanatra hatásszünetet tartott - ezt nevezik kötelességnek! Bármennyire meglepő is ez számodra.
Naruto elgondolkozva összehúzta a szemöldökét. - Ano, Sensei... Én a helyedben nem játszanám el, hogy menő vagyok. Nem áll jól neked.
-Ah... - nyögte Iruka pipacsvörös arccal. - Khmm! Mindenesetre itt maradsz, elvégzed a dolgodat, és kész! További vitát nem tűrök, éppen elégszer lógtál már el a kötelességed elől a héten.
A férfi itt az érdektelen arcot vágó Uchiha Sasukére mutatott. - Vegyél példát Sasukéről! Most pedig viszlát! - Ezzel becsapta maga mögött az ajtót, és magára hagyta a két fiút a kiürült osztályteremben.
Ugh! Miért éppen Uchiha Sasuke? Inkább egyedül kitakarítanám az egész osztályt, csak ne Uchiha Sasuke savanyú képét kéne bámulnom! - gondolta magában Naruto, miközben megpróbált minél utálatosabban nézni a hollófekete hajú srácra. Azonban nem úgy tűnt, mintha Sasukét akár a legkevésbé is érdekelné, hogy a másik hogyan néz rá, vagy hogy mit gondol.
-Gyerünk, usuratonkachi. Nem érek rá egész nap!
Naruto felmordult, és kapva kapott az inzultáción. - Mi van?! Verekedni akarsz, he?? Gyerünk, Sasu-chan, mutasd meg Naruto-samának, hogy mit tudsz! Aztán vigyázz, nehogy a padlón köss ki! Heh!
Úgy tűnt, hogy a szőke egészen elégedett magával. Büszkén kihúzta magát, és kihívóan bámult Sasukére, minden porcikájában egy kis harcra vágyott. Azt kívánta, bárcsak behúzhatna egyet annak a sápadt egóhercegnek, akit annyira utált. Sasuke azonban nem tűnt megsértettnek.
-Hmpf. - mosolyodott el kimérten. - Dobe, engem te nem tudsz kihozni a sodromból, bármennyire is szeretnéd. - Ezzel elfordult a kis narancssárgától, és hozzákezdett a tábla letisztításához. Naruto megkövülten állt, nem tudott mit mondani; aztán ahogy jött, olyan gyorsan el is párolgott a dühe, és csak nézte, ahogy Sasuke karja fel és le mozog a nedves szivaccsal.
Megvonta a vállát. Mi van akkor, ha segítek neki? Heh, csak nem dől össze a világ... Ezzel fogta magát, és kiviharzott a teremből. Sasuke még csak fel sem nézett a munkájából, csak akkor vetett egy érdektelen pillantást az ajtó felé, amikor az újra csattant egy nagyot.
-Hehe... - a megszokott Naruto-mosoly ismét teljes szélességében ott ragyogott a fiú arcán, ahogy kezében a seprűvel körülnézett. Akkor hol is kéne kezdenem?
Mindketten szótlanul végezték a munkájukat, csak Naruto hümmögése hallatszott néha; egy könnyed, népszerű kis dal járt a fejében, talán észre sem vette, hogy mindezt hallhatóvá is teszi az Uchiha előtt.
Sasuke végzett előbb; minden szó nélkül látott hozzá dolgainak összepakolásához, majd amikor végzett, vállára vetette táskáját, és gondosan megigazította egyenruháját. Az ajtó felé tartott. Útközben hallotta még, ahogy Naruto valahol a háta mögött hümmög a terem végében.
-Hé, dobe! - fordult meg hirtelen, majd egy tompa puffanás és lapok zizegése hallatszott. - Ne felejtsd el a... - a mondatot azonban nem fejezte be. Naruto kíváncsian feltekintett rá.
-Hm? Mi van?
De az Uchiha csak állt mozdulatlanul a szőke földre esett táskája mellett; még csak elnézést sem kért azért, amiért leverte azt - csak állt tovább némán.
Naruto felkiáltott. - Én nem...! Ne nyúlj hozzá!! - de mindezt már hiába mondta: Sasuke szája kétértelmű mosolyra húzódott, és lehajolt, hogy összeszedje a szétszóródott rajzlapokat.
-A helyedben jobban vigyáznék a vázlataimra... doujinshika!
-Ne olyan hevesen, Naruto! - kiáltotta Iruka-sensei, még mielőtt a srác kilopakodhatott volna kitóduló osztálytársai között - és ezzel ismét kibújt volna feladata alól, amely nem volt más, mint a takarítás. Hoppá... - húzta össze a szemöldökét savanyúan.
-Nee, Iruka-sensei! Ne legyél már ilyen szigorú... Miért mindig csak én? Csak én, csak én?
Iruka szélesen elvigyorodott. -Kölyök, tudod, hogy a hiszti nem hat meg. Vannak olyan dolgok az életben, amik alól az ember nem bújhat ki. És tudod - itt egy pillanatra hatásszünetet tartott - ezt nevezik kötelességnek! Bármennyire meglepő is ez számodra.
Naruto elgondolkozva összehúzta a szemöldökét. - Ano, Sensei... Én a helyedben nem játszanám el, hogy menő vagyok. Nem áll jól neked.
-Ah... - nyögte Iruka pipacsvörös arccal. - Khmm! Mindenesetre itt maradsz, elvégzed a dolgodat, és kész! További vitát nem tűrök, éppen elégszer lógtál már el a kötelességed elől a héten.
A férfi itt az érdektelen arcot vágó Uchiha Sasukére mutatott. - Vegyél példát Sasukéről! Most pedig viszlát! - Ezzel becsapta maga mögött az ajtót, és magára hagyta a két fiút a kiürült osztályteremben.
Ugh! Miért éppen Uchiha Sasuke? Inkább egyedül kitakarítanám az egész osztályt, csak ne Uchiha Sasuke savanyú képét kéne bámulnom! - gondolta magában Naruto, miközben megpróbált minél utálatosabban nézni a hollófekete hajú srácra. Azonban nem úgy tűnt, mintha Sasukét akár a legkevésbé is érdekelné, hogy a másik hogyan néz rá, vagy hogy mit gondol.
-Gyerünk, usuratonkachi. Nem érek rá egész nap!
Naruto felmordult, és kapva kapott az inzultáción. - Mi van?! Verekedni akarsz, he?? Gyerünk, Sasu-chan, mutasd meg Naruto-samának, hogy mit tudsz! Aztán vigyázz, nehogy a padlón köss ki! Heh!
Úgy tűnt, hogy a szőke egészen elégedett magával. Büszkén kihúzta magát, és kihívóan bámult Sasukére, minden porcikájában egy kis harcra vágyott. Azt kívánta, bárcsak behúzhatna egyet annak a sápadt egóhercegnek, akit annyira utált. Sasuke azonban nem tűnt megsértettnek.
-Hmpf. - mosolyodott el kimérten. - Dobe, engem te nem tudsz kihozni a sodromból, bármennyire is szeretnéd. - Ezzel elfordult a kis narancssárgától, és hozzákezdett a tábla letisztításához. Naruto megkövülten állt, nem tudott mit mondani; aztán ahogy jött, olyan gyorsan el is párolgott a dühe, és csak nézte, ahogy Sasuke karja fel és le mozog a nedves szivaccsal.
Megvonta a vállát. Mi van akkor, ha segítek neki? Heh, csak nem dől össze a világ... Ezzel fogta magát, és kiviharzott a teremből. Sasuke még csak fel sem nézett a munkájából, csak akkor vetett egy érdektelen pillantást az ajtó felé, amikor az újra csattant egy nagyot.
-Hehe... - a megszokott Naruto-mosoly ismét teljes szélességében ott ragyogott a fiú arcán, ahogy kezében a seprűvel körülnézett. Akkor hol is kéne kezdenem?
Mindketten szótlanul végezték a munkájukat, csak Naruto hümmögése hallatszott néha; egy könnyed, népszerű kis dal járt a fejében, talán észre sem vette, hogy mindezt hallhatóvá is teszi az Uchiha előtt.
Sasuke végzett előbb; minden szó nélkül látott hozzá dolgainak összepakolásához, majd amikor végzett, vállára vetette táskáját, és gondosan megigazította egyenruháját. Az ajtó felé tartott. Útközben hallotta még, ahogy Naruto valahol a háta mögött hümmög a terem végében.
-Hé, dobe! - fordult meg hirtelen, majd egy tompa puffanás és lapok zizegése hallatszott. - Ne felejtsd el a... - a mondatot azonban nem fejezte be. Naruto kíváncsian feltekintett rá.
-Hm? Mi van?
De az Uchiha csak állt mozdulatlanul a szőke földre esett táskája mellett; még csak elnézést sem kért azért, amiért leverte azt - csak állt tovább némán.
Naruto felkiáltott. - Én nem...! Ne nyúlj hozzá!! - de mindezt már hiába mondta: Sasuke szája kétértelmű mosolyra húzódott, és lehajolt, hogy összeszedje a szétszóródott rajzlapokat.
-A helyedben jobban vigyáznék a vázlataimra... doujinshika!
~ Folyt. köv. ~